Bár az elmúlt évben történt néhány nagy visszhangot kiváltó életellenes bűncselekmény, és a sajtó sorra arról cikkezett, hogy soha nem látott bűnözési hullám van, a tényadatok mégis az ellenkezőjéről tanúskodnak! Az életellenes bűncselekmények száma több mint húsz százalékkal csökkent.

gyilkosság3.jpg

Lássuk a tényeket:

Kis mértékben nőtt a bűncselekmények száma 2012-ben: a regisztrált közvádas bűncselekmények abszolút száma 4,6 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, ugyanakkor az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent - derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium által publikált adatsorból.

A Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett tájékoztató alapján 11,9 százalékkal nőtt azon bűncselekmények száma, amelyek elkövetőjét nem derítették fel.

Az összefoglaló azt is rögzíti, hogy a vagyon elleniek a leggyakoribbak a regisztrált bűncselekmények között, arányuk 55 százalékos. Számuk 1998-ban volt a legmagasabb, azóta "hullámzó" csökkenés tapasztalható ebben a kategóriában. A vagyon elleni bűnözésen belül a legnagyobb arányban a lopás fordult elő, ugyanakkor 2012-ben csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 123,7 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra.

Jelentősen, 20,4 százalékkal csökkent a szándékos emberölések és az erős felindulásban elkövetett, befejezett emberölések száma. Míg 2011-ben ebből a bűncselekményfajtából 142-őt regisztráltak, tavaly ez a szám 113 volt. A szándékos súlyos testi sértések száma is csökkent 6791-ről 6583-ra.

A statisztikából kiderül az is, hogy a vagyon elleni bűncselekmények után a közrend elleniek, ezen belül is az okiratokkal kapcsolatosak a leggyakoribbak. A közokirat-hamisítások száma 10 195, a magánokirat-hamisításoké 14 501, okirattal visszaélés pedig 83 881 volt. Különösen ez utóbbinál figyelhető meg jelentős emelkedés - állapítja meg a tájékoztató, amely rögzíti azt is, hogy 2011-ben 58 067 okirattal visszaélést regisztráltak.

A tájékoztató kitér a korrupciós bűncselekményekre is, amelyek száma 2012-ben 828 volt, ami 12,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.

A bűnözés területi megoszlása szerint a bűncselekmények 25,1 százalékát követték el Budapesten, ahol 10 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Százezer lakosra Fejér és Somogy megyében jut a legtöbb bűncselekmény, a legkedvezőbb helyzetben e tekintetben pedig Vas, majd Tolna és Zala megye volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://gyalihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr785521927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása